versek 2
Katints, a kép nagyítható.Katints, a kép nagyítható.
Katints, a kép nagyítható.Katints, a kép nagyítható.Katints, a kép nagyítható.Katints, a kép nagyítható.
Katints, a kép nagyítható.Katints, a kép nagyítható.Katints, a kép nagyítható.
Katints, a kép nagyítható.Katints, a kép nagyítható.
Katints, a kép nagyítható.Katints, a kép nagyítható.
1.

Nem tudlak már gondolatban megsimogatni sem.
Görcs-ököllel ütni szoktak - és én lendülök,
hogy bőröd bőrömmel így tapasszam össze,
ilyen vér-verejtékes ádáz ököl-csókkal.

Tegnap még szelíd voltam, kipányvázott a kert,
és öled mély kútja föl nem engedett
a felszíni világ rossz arcai elé:
s ím, most tőlem borzad a szépségnek kitalált tükör.

Fölszállt minden illat a dübörgő kerozinnal,
oda tébolyult, ahol a szeptemberi halál
kiokádta magából régi mocskát a világnak -
modern, új színeivel a mérhetetlen gyűlöletnek.

És alig látom, hogy utálkozna az Isten,
rossz köpésén a teremtésnek idelent.
Az eszme-harc torz vigyora minden értelemnek,
s a szépség szégyelli magát, hol egyedül megjelen.

E másvilági hajnal költ már naponta,
s lesem, a Nap hová zenitel fölöttem,
és hová fölötted: új alvilág Eurüdikéje,
ki az én keresztem, DALOM, és vesztett álmom is.

2.

Éhen dőlök paplanomba és vallatom,
emlékszik-e arcod vizére, tested pára-melegére,
s tud-e valamit elköltött jóságodról?
Én már mindent tudok: ütnöm nem szabad!

Mindegy, hogy az istenek mit karattyolnak -
elfordulok, ne lássam magam törvényüktől görcsben,
sem rabszolgájukul szegődve újabb botlás miatt.
Éjről-éjre fölszól mély kutad emlék-hangja:
borzol, kívántat - önmagammal is összeveszésig;
ám ha mellettem ülnél, veled vitáznék butaságokról,
és a perzselt fűről - s az újra zöldellőről, szellőcskék
vad viharairól vörheny-szőke hajad kévéjében,
és bíbor harmattal itatnálak időtlen részegségbe.

3.

Mikor más pillantok is tereltek,
és megcsaltam magam önmagammal;
hívtalak folyton, és százszor kóstoltalak
más ajkakról, míg összevegyültél végül:
rajtam kívül nem-létezővé.

                      *
A vízfolyások mentén haladok fölfelé,
a források tiszta vizéhez visszatérek,
és meglelem Eurüdikém - DALOM,
vagy a békesség honát új fennsíkomon.

                           ***


Eső után ragyogva zöld a pázsit,
minden fűszál égig nőni vágyik,
fenn az égen bárányfelhő úszik,
lentről úgy tűnik: lágyan ringatózik.
A Vérmező. Itt tobzódnak a zöldek,
ritkás pázsit borítja a földet,
gyerekek, sétálgató ifjú párok,
az öregek. Amott meg a kutyások.
Futók talpa alatt az apró kavics
csikorog, mintha sírna valamit,
kúszófenyők ága alatt bújva
ketten tűtől indulnak kába útra.
Körül lüktet a városi forgalom,
itt lépcső épül, amott egy kőhalom,
letört ág látványa vág bele ebbe
a belső, zöldektől buja-szép rendbe.
Itt, hol tobzódnak, versengnek a zöldek,
s a ritkás pázsit benövi a födet,
csalókán messzinek tűnik a város.
Jó ez a zöld, a csend, a nyugalom,
itt a Vérmezőn, itt, ezen a padon.

                        ***
Szenti Ferenc
Eurüdiké Amerikában
Szép lassan hatvan éve lesz.
hogy lábaim a földön koptatom,
s majd hatvan éve keresem a választ,
hogy mi a dolgom itt. Még nem tudom,

a hosszú úton, hogy hová is tartok,
s mit elhintettem, kikelt vagy elrohadt,
s a rimeket, miket eddig leirtam,
rimek voltak, vagy csak üres szavak?

                  ***
Efraim Staub
Születésnapomra
Fetykó Judit
Vérmezőn
Szendergő emlék formálja
villanásokban alvó kedvesét,
fölötte csönd ül,
ezeréves ágak görcsös ujjai között
Úgy, mint egy önarckép a vízben –
libben néhány falevél.
Poros úton taposva,
botlik az elfáradt láb,
képek-képek,
az utcák, az emberek,
a fények, hangulatok,
kövek és gondolatok
egy csomagban, és én
birokra kelek velük.
Kitárt tekintetetek figyelnek,
mosoly virraszt a hiányok között,
mint egy régi mozifilmben -,
ébredő szél súgja a szavakat,
csak ez a képjáték tűnik fel.
Ablakokban merülnek el a csillagok,
vonzódás kondul
az esti harang hívó hangjában,
mosolyokból épül a Hold,
odaül közéjük, mesél.
Kóborlok az elszenvedett kínok között,
majd állva hallgatom a mesét,
elcsendesedik a múlt

–egy arany fénytincs kezemben -,

kibontom hulló szirmok közül
azt az egyet,
az igazit,
azt a régit,
hogy tudjam, igen:
ember vagyok.
                                 Szeged, 2007-07-27

                        ***
Végh Sándor
Önarckép
Ring a részeg csónak,
a lomb imbolyog,
haldokló fűz ágát
sebzik a habok.

Sír a tavirózsa,
rokkant szél rikolt,
vízbehullt sirályként
fuldoklik a Hold.

         ***
Péter Erika
Pillanatkép
Valahol az  északi  égen
megpihentél egy csillagképben.
Rézgálic kékje: szemed fénye
- rászáradt a szőlőlevélre

              ***
Soós József
APÁM
Amikor már a szó sem elég,
amikor már meg se rebben az éj,
átkarol és magába zár.
Amikor megkövül a csend,
hiába szólsz, néma a száj.
Amikor futsz, menekülsz, de
nem vár senki sem,
amikor megcsalnak, elhagynak,
amikor futsz magad elől is,
és nem néz utánad senki.
Amikor a mozdulatok
rideg kővé merednek,
amikor az átvirrasztott
éjszakákból hiányzik a remény,
amikor már észre sem
veszik, hogy ki vagy,
amikor meg se hallja
senki, ha szólsz,
amikor már hiába adsz
jelet a világnak,
nem kell a szív, nem kell a szó,
amikor takaródig ér a bánat, -
akkor mi van?...

                 ***
Móricz Eszter
Amikor...
Te messzi idegen,
Lelkemhez lelkednél
Ki lehet közelebb?...

Szívem alig dobban,
Fáradt és lankatag...
Nem lobog már lángja,
Parazsa is lohad...
Ah, ha adni tudna,
Ha mégis adhatna,
Mily örömmel adna!
Adhatna szívednek
Valami meleget,
Általhatva lelked,
át az értelmedet...
S ha kaphatnék egyszer,
-- Ah, bár ha kaphatnék
Drága feleletet!

          ***
Kobrehel Károly
Annuskához
.
Róma csillaga fürdött hajdan a Pelso vizében,
  Eltűnt rejtekeit nád lepi hallgatagon.
Plattensee jege reccsen süllyedő magyar égen;
  S őrhegyek őrzik-e majd – s meddig? – a szót: Balaton.

                              ***

Jeney András
Rianás
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
Bernáth Aurél: Balatoni táj